Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

5 milliót követel Hajdútól Komár exe

Amikor jött a rákos balhém, a feleségem arra gyúrt, hogy meg fogok halni - mondta Komár László (†67) két évvel ezelőtt a Frizbiben, és ez az érzelmes interjú a mai napig látható a TV2 honlapján.


A tavaly októberben elhunyt énekes ebben a 2011. február 6-án sugárzott műsorban el is sírta magát, de még azelőtt „dögkeselyűhöz" hasonlította akkori feleségét, akivel ekkor már nem élt együtt, a válóper viszont dübörgött. Végül 2011 decemberében bomlott fel a sztár negyedik házassága, és néhány hónap elteltével a volt feleség pert indított Hajdú Péter cége ellen.

- Aki megnézi a Frizbi azon adásait, amelyekben a pert indítóról nyilatkoztak, az tökéletesen érteni fogja, miért került sor a perindításra – mondta dr. Landes Judit, a volt feleség ügyvédje, és kifejtette: - Mindenkinek joga van jogvédelmet kérni, ha megalázzák, ha valótlan tartalmú, és az ő becsületét, jó hírnevét sértő megnyilatkozásban beszélnek róla. Amennyiben egy médium enged meg magának egy ilyen jogsértést, akkor az érintett állampolgár is megengedheti magának a jogvédelmet.

- Komár László volt felesége jogsérelem miatt indított polgári pert a Frizbi Entertainment Kft. ellen, de jogi képviselője, dr. Landes Judit a peren kívüli megegyezést szorgalmazta. Ezt a cég vezetője, Hajdú Péter viszont határozottan visszautasította - vázolta dr. Mester Csaba, aki Hajdút, illetve műsorkészítő cégét védi. - Októberben volt az első tárgyalás, amelyen Komár László volt felesége azt állította, hogy egykori férje olyan kijelentéseket tett a műsorban, amelyek sértik a jó hírnévhez való jogát.

A rákbeteg Komár László halála Hajdúék peres helyzetét is megnehezítette, hiszen az énekes vallomásával akarták igazolni, hogy amit elmondott, megfelel a valóságnak.

- A következő tárgyaláson tanúkkal fogjuk bizonyítani, hogy Komár László igazat mondott - magyarázta Mester Csaba, aki a kérdésre válaszolva arról is tájékoztatott, hogy a perben a volt feleség ötmillió forintos kártérítést követel a műsorvezető cégétől. - Pervesztés esetén a kártérítésként megállapított összeget a cégnek kell kifizetni, ami közvetve természetesen a tulajdonos, azaz Hajdú Péter vesztesége lehet.
A showman ennek ellenére felvette a kesztyűt.

- Kötelességemnek érzem, hogy megvédjem néhai barátom emlékét! Ő már nem tud ott lenni a bíróságon, én viszont ott leszek - nyilatkozta Hajdú (37), de nem kívánt részletekbe bocsátkozni.

- Meg tudom erősíteni, hogy Komár László volt felesége a tévécsatornát is beperelte - közölte Koltay Tamás, a TV2 szóvivője, de a per miatt ő sem akart ennél többet mondani.

Sz. Z. J.

forrás: Blikk

3 Tovább

Titokban nősült újra Deutsch Tamás

Titokban elvette új szerelmét Deutsch Tamás (46)! Az esküvőt még december 12-én tartották egy önkormányzati házasságkötő teremben, s a politikus csak szilveszter napján jelentette be a nagy hírt internetes blogján. A fideszes európai parlamenti képviselőt nászútján értük utol Amerikában, ám azt nem árulta el, az ország melyik részére utaztak.

– Büszke vagyok és boldog. A feleségemre nézek, aki itt áll mellettem, ő is bólogat – lelkendezett a Blikknek Deutsch Tamás, aki hitveséről nem akart beszélni, csupán annyit árult el, hogy a sport révén ismerkedtek meg, és volt sportolóról van szó. Deutsch új választottját már megismerhette a Fidesz vezérkara is: szeptemberben magával vitte a kötcsei polgári piknikre.

A fideszes politikus elismerte, hisz a számmisztikában. – Előre kinéztük a decemberi 12-ét, vagyis a 2012. 12. 12-ét, mert közel száz évig nem lesz olyan dátum, hogy három ugyanolyan szám szerepeljen egymás mellett – mondta Deutsch, akitől megkérdeztük, ez azt jelenti-e, hogy az örökkévalóságnak szánják a házasságot.


Piknikeztek. Deutsch titkolja, ki a párja, bár a Fidesz szeptemberi polgári piknikjén már megmutatta választottját a párt vezetésének

– Ha nem is az örökkévalóságnak, de életfogytig tervezünk – jelentette ki az örökifjú férj, aki úgy tűnik, végre megtalálta az igazit, s nem is várt sokat az menyegzővel. Alig egy éve szakított előző párjával, Tündével, aki megismerkedésükkor, 2008-ban Lázár János akkori hódmezővásárhelyi polgármester kabinetfőnöke volt.
Deutsch Tamásnak ez a harmadik házassága, de több hosszabb-rövidebb kapcsolattal és összesen négy gyerekkel is büszkélkedhet. Első feleségét, Krisztinát 1989-ben vette el, ő két fiúval ajándékozta meg, de Deutsch sportminiszterként összeszűrte a levet a titkárságvezetőjével, Urr Anitával. Tőle 2000-ben megszületett harmadik gyereke. A házasságtörés miatt azonban felesége megbocsátott neki, visszafogadta, s két évvel később életet adott harmadik közös gyereküknek. Mégis 2004-ben útjaik végleg szétváltak.

A politikus ezt követően sem maradt sokáig facér, az Antall-kormány honvédelmi minisztere, Für Lajos lányába, Ágnesbe szeretett bele. Őt 2005-ben vette feleségül, sőt még a nevét is felvette. Házasságuk három évig tartott, amikor újabb nő jelent meg a politikus éle­tében, a már említett Tünde. Ám az eljegyzésből házasság helyett szakítás lett.

forrás: Blikk-információ

2 Tovább

Whitney Houstont meggyilkolták?

Egy hollywoodi magándetektív szerint Whitney Houston nem kábítószer túladagolás áldozata lett, hanem meggyilkolták – amit egy videófelvétel is bizonyít.

Paul Huebl azt állítja: egy biztonsági kamera rögzítette, amint a 48 évesen elhunyt énekesnő drogdílerekkel veszekszik a Beverly Hilton hotelben, majd azok meggyilkolják a sztárt. A magándetektív két férfiról beszél, akik a haláleset előtti napokban a sztár személyes kíséretének tagjaiként jutottak be a szállodába, majd az énekesnő szobájába. A képsorokat Huebl már eljuttatta az FBI chicagói irodájának, és most abban bízik, újabb nyomozás indul az ügyben – írja a Daily Mail.

A detektív szerint a kábítószerfüggő sztár korábban tetemes összegű tartozást halmozott fel, amit nem tudott kifizetni.

„Emiatt számos nagyhatalmú drogkereskedővel gyűlt meg a baja, akik végrehajtókat küldtek rá, hogy beszedjék a pénzt" – mondta. A tartozás egyes források szerint csaknem 1,5 millió dollárra rúgott.

Azt már az eddigi nyomozás is kiderítette, hogy a halála előtti nap Houstonnak egy adag kokaint szállítottak le, aki vitába keveredett a futárral, valószínűleg a fizetést illetően. A biztonsági kamerák felvételén hallatszik, amint az énekesnő annyit mond: „elegem van ebből az egészből". Ezt megelőzően a sztárt többször is zaklatták a drogdílerek, akik megpróbálták behajtani a felhalmozott tartozást.

Mint megírtuk Whitney Houston holttestére február 11-én bukkantak rá, a Grammy-díjak kiosztását megelőző éjszakán. A halottkém szerint a halálát fulladás, illetve a sztár szívbetegsége okozta, de kokain, marihuána és más szerek keverékét is kimutatták a vérében. A holttestet a fürdőkádban találták meg – a végtagjain védekezés közben szerzett sebeket találtak, ami a magándetektív szerint arra utal, hogy a sztár az életéért küzdött, mielőtt megfulladt volna. Huebl azt is hozzátette, hogy a szállodai szobát feldúlták és kifosztották, ami szintén erőszakra utal.

A hivatalos jelentés szerint baleset történt, de később nyilvánosságra hozták a hotel egyik biztonsági őre és a mentősök között lezajlott párbeszédet, ez pedig számos kérdést vetett fel. Már áprilisban felmerült, a gyilkosság áldozata is lehetett. Paul Huebl magándetektívet egy rejtélyes ismeretlen bérelte fel, aki nem hitte el az énekesnő haláláról készült hivatalos jelentésben foglaltakat. Huebl szerint a rendőrség azért nem vitte végig a nyomozást, mert nem akarták rossz hírbe keverni az érintett hotelt, illetve az elit környéket.

forrás: Blikk

0 Tovább

Erdei Zsoltot elhagyta a felesége

Akár repeshetne is a boldogságtól Erdei Zsolt (38), ám a korábban két súlycsoportban is világbajnoki övet szerző profi ökölvívó élete talán legnehezebb időszakát éli.

Ugyan állásajánlatot kapott a honi bokszszövetségtől, edzőterme is lassan nyitásra kész, megnyerte a két és fél éve húzódó perét az Universum Box-Promotion ellen, sőt amerikai promótere, Lou diBella (51) révén tavasszal akár újra ringbe is léphetne, ám az apró sikereknek képtelen örülni, magánélete romokban hever – elhagyta a felesége, Arabella (31).

A Madár becenevű bokszoló 2005 nyarán vette el az egyik ausztriai edzőtáborban megismert, spanyol származású szerelmét. Rá bő egy esztendőre született fiuk, Viktor (6), a pár boldogsága pedig határtalan volt.

– Régimódi ember vagyok, csak egyszer szeretnék esküvőt tartani. Épp ezért választottam olyan lányt, aki mindenben tökéletes nekem, s az egész életemet le tudom élni mellette – jelentette ki akkoriban az ökölvívó, ám úgy tudjuk, két éve már állandósultak a problémák kapcsolatukban.

Az összecsapásokat megelőző, fizikálisan és mentálisan is megterhelő felkészülési időszakok, a többhetes távollétek nem erősítették az érzelmeket, bár Erdei több mentőakciót is indított a házasság megmentéséért, már csak gyermekük miatt is. A jelek szerint azonban ezek csak ideig-óráig segítettek. Egy hónappal ezelőtt Arabella összecsomagolt és egy budapesti albérletbe költözött, teljesen összetörve ezzel az idáig sikerrel titkolózó öklözőt.

– A hír igaz, Arabella elment. Most egy ideig külön élünk, és majd eldől, helyre tudjuk-e hozni a kapcsolatunkat. Ennél többet azonban nem szeretnék mondani, mert ez a magánügyem – sóhajtotta letörten Erdei Zsolt, aki fia miatt is aggódhat, a helyzetet egyelőre jól viselő Viktor most egy hétig az édesanyjánál, egy hétig az édesapjánál lakik.

További részletek a Blikkben

0 Tovább

Hajnali kettőkor kebaboztak Orbánék

Borzasztóan kimerítő volt a csúcs, megéheztem, úgy éreztem, muszáj ennem valamit, kerestünk egy éjszakai büfét – mondta Orbán Viktor, miután elfogyasztott egy hatalmas török szendvicset péntek hajnalban, Brüsszel belvárosában.

A tagállamok vezetői éjszakába nyúlóan tárgyaltak, míg megállapodtak az euróövezet továbbfejlesztésének menetrendjéről, a növekedésről és foglalkoztatásbővítésről.


A kormányfő a török kiszolgáló ajánlása alapján választott és hívta meg kísérőit
A miniszterelnök nagyon megéhezett a hosszú munkamegbeszélés alatt, amely majdnem hajnali kettőig tartott. Orbán Viktor emlékezett, hogy brüsszeli szállodája környékén több, éjszaka is nyitva tartó kebabos is van, így arra kérte a sofőrjét, hogy próbáljanak egyet felkutatni. A tárgyalásokon résztvevő munkatársait is meghívta a miniszterelnök – mesélte a delegáció egyik tagja a Blikknek.

Orbán a kebabot csípős szósszal kérte, mondván „úgy az igazi". Törökös, joghurtos italt ivott hozzá, azt a kiszolgáló ajánlotta. Hasonló menüt kért Szijjártó Péter külügyi államtitkár is, a számlát a kormányfő állta.


Orbán Viktor az EU csúcs éjszakába nyúló ülése után indult harapni valót ­keresni Brüsszelben Egy büfébe tértek be Szijjártó Péter kíséretében
– Igazából este 8 óra után az ilyen nehéz ételek fogyasztása nem ajánlott, megterheli a gyomrot, zavarhatja a nyugodt pihenést – mondta lapunknak dr. Tátrai-Németh Katalin dietetikus. A szakértő úgy vélte, hogy alkalmanként azonban megengedhető, ha a késő esti órákban megerőltető munkát végez valaki, s közben nincs lehetősége a felhasznált energia pótlására.

forrás: Blikk-összeállítás

5 Tovább

tolvaj szarka

blogavatar

innen-onnan loptuk. rendszerintegráltuk.

Utolsó kommentek