Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Damu Roland még 3 évet kaphat

Damu Roland (39) hamarabb kerülhet ismét – testi sértés kísérlete miatt folyamatban lévő büntetőügyében – vádlottak padjára, mint a börtönből jutalomkimenőre.

A színészt volt barátnője, Palácsik Tímea fogva tartásáért és szexuális bántalmazásáért ítélték el 4,5 évre, de egy a lezárt eljárásból vádkiterjesztés értesítésének elmaradása miatt elkülönített büntetőügye csak most kezdődik. Ez azt jelenti, hogy amikor a vádpontokat kiszélesítette a bíróság, az erről szóló hivatalos papír nem érkezett meg a vádlotthoz.

Damut ebben a hamarosan induló büntetőperben testi sértés kísérletével vádolják: az irat szerint 2010 januárjában megrugdosta Palácsik Tímeát (29), majd kikényszerítette, hogy az orvosoknak azt mondják: biciklisbaleset történt. A Blikk megtudta: hamarosan kezdetét veheti az eljárás, ahol már rabruhában, bilincsben, szíjon vezetve jelenik meg az egykori sorozatsztár, aki azzal védekezik, hogy ekkor sem bántotta kedvesét, aki bringázás közben egyszerűen elesett, így sértette meg a lábát.

A színésznek nagy szerencséje, hogy ebben az új ügyben büntetlen előéletűnek minősül, mert az iratokban lévő állítólagos megverés néhány hónappal korábban történt, mint az erőszak, amiért Damu mostani büntetését tölti.

– Súlyos testi sértés kísérletéért hároméves börtönbüntetés szabható ki, ha bizonyítást nyer. Nem értékelik azonban ilyen súllyal, ha a cselekmény nem befejezett, vagyis nem keletkeztek súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülések. Büntetlen előéletű vádlott ez esetben általában felfüggesztett börtönbüntetésre számíthat. A színész büntetlen előéletűnek minősül, még akkor is, ha tíz évvel korábban nő bántalmazásáért már kapott felfüggesztett börtönbüntetéses ítéletet, ugyanis az olyan régen volt, hogy tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezhetett a biciklis ügy idején – magyarázza a Blikk jogi szakértője, Kamarás Péter.

Damu ügyvédje az új vádponttal még nem foglalkozik, egyelőre bőven elég neki, hogy azt a rossz hírt kellett közölnie védencével: nem mehet haza egy rövid időre sem az ünnepekre.

– Sajnos hiába reménykedik családja karácsonyi „kimenőben”, a tényleges szabadságvesztés felének letöltése után adható csak jutalomeltávozás a jó magaviseletű fogvatartottaknak. Az intézet döntési hatásköre, hogy kit hogyan jutalmaz – mondta Ruttner György, aki szerint ügyfelének két dicsérete is van már, ennek ellenére az ünnepekre nem mehet haza – még csak nyolc hónapot ült le ugyanis a négy és fél éves büntetéséből.

Scherer Zsuzsa

forrás: Blikk

6 Tovább

Elárulták, miért szakítottak Szinetárék

Szinetár Dóra (35) és Bereczki Zoltán (36) tiszta vizet öntött a pohárba. Az egykori álompár szakítása óta még sosem nyilatkozott közös múltjáról, az okokról, amelyek a szétváláshoz vezettek, most azonban kivételt tettek, és D. Tóth Krisztának (37) szinte mindent elárultak.

A szappanopera, ami augusztusban kezdődött azzal, hogy közleményben tudatták a világgal, négy hónapja már nem egy párként élnek, ugyanakkor közös gyermekükről együttesen gondoskodnak, ezzel lassan véget ér. Az eltelt hónapok alatt az események egyre vadabb fordulatokat vettek. Sorra derültek ki az érdekesebbnél érdekesebb dolgok, amelyek más megvilágításba helyezték a történteket. Kiderült, hogy Dóra immár kollégája, a nős, de válófélben lévő Makranczi Zalán (33) mellett keresi a boldogságot, a pletykák szerint a színész volt az egyik okozója a váltásnak. De a szakma is sokszor szóba került, sokáig témát szolgáltatott, hogy milyen nehéz a közös duettekkel járni az országot, miközben már kialudt a szerelem lángja.

A DTK Show-ban bebizonyította Szinetár és Bereczki, hogy a mai napig jó kapcsolatban vannak
Szinetárék most megnyíltak, a műsor felvételén még a Makranczival való kapcsolat is szóba került. A korábbi pár elárulta, nem Zalán okozta a kapcsolatuk végét, hiszen Dóra csak akkor kezdett el találkozgatni új társával, amikor közös darabukhoz, A mizantróphoz elkezdtek próbálni. A szakítás tehát egészen máshová vezethető vissza.

– Mi mindig is próbáltuk elmondani az „álompár"-kérdések ellenére, hogy nekünk alapvetően voltak problémáink, erről meséltünk is neked. Megpróbáltuk megoldani, egy részét sikerült, egy részét nem – magyarázta Szinetár a műsorvezetőnek, majd átvette tőle a szót Bereczki. – Hát, igazából egészen jól sikerült megoldani ezt a problémát, valószínűleg erre kellett mennünk. Keleti bölcsek azt mondják, hogy vannak időszakok, amelyeket bizonyos emberekkel el kell töltenünk, ebben a minőségünkben nekünk ennyi dolgunk volt egymással. Volt egy csomó minden, ami egyszerűen nem működött... – tette hozzá a férj.

Bereczkiék elárulták, nem most került először válságba szerelmük, de mostanra jött el az a pont, hogy ki kellett mondaniuk, ennyi, vége volt.

– A kapcsolatunkban mindenen átmentünk: megéltük azt is az évek alatt, hogy egyikünk akarta feladni, és a másik mondta, hogy ne add fel, és fordítva... Ilyen periódusokban az emberek már fel szokták adni. Jön a keserves része, hogy az egyik haragszik a másikra, én nem akarom elengedni, de ő el akar menni, szóval végigmentünk egy kapcsolat minden fázisán. Egy idő után aztán az ember azt mondja, hogy rendben, adjuk fel... – tárulkozott ki Szinetár.
A műsorvezető úgy érezte, a felvétel során teljes őszinteséggel beszélgettek vele Dóráék.

– Két egymást szerető és tisztelő ember ült velem szemben. Egyetlen percre sem éreztem, hogy valami hamisság, valami megjátszás lenne bármelyikükben. Számomra is fontos visszajelzés, és az ő nyíltságukat is jól mutatja, hogy ebben a kiélezett helyzetben is azt mondták a beszélgetés előtt, hogy nincsenek tabuk, kérdezhetek tőlük bármit – emlékezett D. Tóth Kriszta.

Dobos Péter

forrás: Blikk

3 Tovább

Zokogva búcsúzott vak énekesétől Misi

Sírva búcsúzott egymástól a Voice szerelmespárja, akiknek a Mesterük döntése miatt egymással kellett párbajozniuk. A dráma a színfalak mögött is folytatódott. Mező Misi csak nehezen tudta megvigasztalni Szilvit, akit apaként vett védelmébe.

A fél ország szipogva nézte, amint a Voice első párbajadásában Mező Misi szétszakította a műsor szerelmeseit, Agárdi Szilvit és Pál Dénest. A Mester döntött arról, hogy pont ez a két fiatal álljon egymással szemben. Hogy mennyire volt nehéz dolga, azt jól mutatja, hogy a fiatalok közös dala után egyszerűen nem tudott megszólalni, ki kellett mennie a stúdióból, hogy könnyeit ne lássa az ország.


Misi nem akarta, hogy könnyeit egy ország lássa


– Tudtam, hogy rosszat teszek Szilvinek, mert kiejtem. Viszont jót teszek, mert megmentem. Nem elég erős a lelke, hogy fel tudja dolgozni azt a népszerűséget, ami egy ilyen műsorban való szerepléssel jár. Nem, mint Mester, hanem mint aggódó apa döntöttem így. Nem szerettem volna, hogy szánják és sajnálják azért, mert fogyatékkal él.

Igazi dráma zajlott a tévénézők szeme előtt, de a megható pillanatok a kulisszák mögött is folytatódtak. Hosszú beszélgetésekre volt szükség, hogy az alig látó lány elfogadja, mi miért történt vele. Foltytatás a Borsban.

3 Tovább

Bezúzathatják Stohl börtönkönyvét

Ilyen botrány még nem volt a magyar könyvkiadás történetében, amilyet Stohl András (45) és Szalai Vivien közösen összehozott.

A színész ismét a vádlottak padjára kerülhet, hiszen 8000 fegyőr nevében szakszervezetük kérte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát, vizsgálják meg a könyv tartalmát.

„150 nap a rácsok mögött – a rideg valóság, amit Stohl András látott..." – így reklámozza most is a Kozma utcai börtönben zajló eseményeket a könyv kiadója honlapján. A Magyar börtönpokol megjelenése előtt lapunkban közölt sorozatban is okkal jeleztük, a mű tartalmáért Stohl, a szerző, de még a szerkesztő és a kiadó is felelősséggel tartozik.

„Máig beleborzongok, ha visszagondolok azokra az interjúkra, amelyeket Stohl Andrással a Kozma utcai börtönben készítettem. (...) A magyar börtönök túlfűtött, fojtogató, kegyetlen világáról, az őrök brutalitásáról, a szexuális visszaélésekről sok mindent hallani, ám az igazságot eddig többnyire jótékony homály fedte. Ez a könyv nem egy sztár börtönnaplója, sokkal több annál: igaz és kíméletlenül őszinte krónika a magyar börtönökben zajló sokkoló eseményekről" – így reklámozta Szalai Vivien, a kötet szerzője a könyvet. A Blikk alig néhány oldalnyi részletet közölt csupán – sorozatában jelzett is néhány hajmeresztő lehetetlenséget – a könyv „sokkoló eseményei" közül, de a részletek is hemzsegnek a valótlanságoktól a büntetés-végrehajtás szerint. Biztos forrásból értesültünk, hogy a börtönben dolgozó 8000 fegyőrt tömörítő szakszervezet is elégtételt követel, a bv. jogászai pedig gőzerővel dolgoznak.


Stohl András, aki márciusban szabadult, a börtönben eltöltött 5 hónap tapasztalataiból mondta tollba a nagy felháborodást kiváltó könyvet
– A Büntetés-végrehajtási Szervezet minden, a hatályos jogszabályok által biztosított eszközt igénybe vesz, amennyiben úgy ítéli meg, hogy személyhez fűződő jogait – különösen jó hírnevét – megsértették. A jelen üggyel kapcsolatban a büntetés-végrehajtás a jövőben kizárólag az arra hatáskörrel rendelkező hatóságok előtt fejti ki álláspontját – közölte kérdésünkre Stohl könyvének perléséről Szalai Tímea, a BVOP sajtóirodájának osztályvezetője. Félreérthetetlen, hogy gigaper várható.

A Blikk a kötetből idézett sorozatában is jelezte, miért lehetetlen például a gyilkos fegyőrről szóló részlet.

– Illett volna utánanézni, igaz-e, amit „brutális valóságként" jegyez a szerző. Gyilkos fegyőr nem dolgozhat közöttünk, hiszen belépéskor igazolni kell a büntetlen előéletünket – mondta lapunknak egy fegyőr.

Ruttner György – bár nemrég megvált híres ügyfelétől, részben a könyv rá vonatkozó tartalma miatt – figyelmeztethette volna Bucit, ha az megmutatja neki megjelenés előtt a kéziratot, ám Stohl a hírek szerint Alföldi Róberttől kért tanácsot, aki ki is húzatott más jellegű részeket. Ami viszont maradt, az komoly bajt okozhat Kamarás Péter jogi szakértőnk szerint.
– Ha valótlan tényállítás van a könyvben, amely alkalmas becsület csorbítására, felmerülhet a rágalmazás, amely bűncselekmény, különösen, hogy nagy nyilvánosság elé került. Az érintett fél ilyenkor feljelentést tehet a bíróságon. A bv. jó hírnevén esett csorba miatt polgári per is indítható, amelyben megállapíthatják a jogsértést; ha ez több ponton bizonyítható, és súlyosan sérti a jó hírnevet, a könyv további terjesztését is megtilthatja, valamint bezúzathatják a meglévő példányokat. Mindezek mellett nem vagyoni kártérítést is követelhet a büntetés-végrehajtás – magyarázta Kamarás Péter ügyvéd.

Stohl törvény szerint nem kaphatott pénzt börtönsztorijáért, de sokba kerülhet neki a szaftosra sikerült vallomás, hiszen már az idézett részleteket is valótlanságra hivatkozva kifogásolja a bv.

Scherer Zsuzsa

forrrás: Blikk

9 Tovább

Győzike megúszta a pénzmosási ügyet

Megszüntette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a nyomozást a nagymamától kapott százmilliók ügyében Gáspár Győző (38) ellen.

Mint a Blikk megírta, csalás és pénzmosás gyanúja miatt indítottak eljárást a showman ellen, amit a korábbi gyanú szerint bűntársakkal követett el. Győzike azt állította, jóléte annak köszönhető, hogy nagymamája, Maris mama adott neki 196 millió forint készpénzt, vásárolt három házat dédunokáinak, és százötvenmilliós vagyonát is ráhagyta. Ez összesen közel 400 milliós érték. Most viszont hivatalosan is kiderült, a vád megbukott.

– Az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmény miatt ifj. Gáspár Győző és társai ellen indított bűnügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság Nógrád Megyei Vizsgálati Osztálya 2012. november 19-én a nyomozást megszüntette. Ezt a határozatot a nyomozó hatóság a Nógrád Megyei Főügyészségnek is megküldte. Jelenleg ennek értékelése-elemzése zajlik, a főügyészség az iratokat a NAV-tól már bekérte, és teljes körűen felülvizsgálja – tájékoztatta a Blikket Bóna Gyula főügyészhelyettes, sajtószóvivő. Azt is hozzátette: amennyiben a főügyészség a felülvizsgálat során törvénysértést észlel, a nyomozó hatóság határozatát megváltoztathatja vagy hatályon kívül helyezheti, a nyomozó hatóságot további nyomozásra is utasíthatja.

A fenti sorokból kiderül, az ügyészség tovább vizsgálódik, azonban Győző ügyvédje, dr. Kiss Elemér korábbi kancelláriaminiszter reméli, az ügy ezzel lezárult.

– Bűncselekmény hiányában szüntették meg a nyomozást – nyilatkozta az ügyvéd. – Értékelték a bizonyítékokat, és a hatályos jogszabályok szerint jártak el – tette hozzá a jogi képviselő.

A Gáspár család feje természetesen megkönnyebbült az új fejlemény hallatán.

– Tizenkét éve vagyok a szakmában, mindig önmagamat adtam, és vállaltam is. Végre kiderült, amit mindig is mondtam: tiszta vagyok – mondta felszabadultan Győző.

A Blikk közben megtudta, többek között azért szüntették meg a nyomozást, mert az adóhatóság Rácz Dezsőné, vagyis Maris mama személyijövedelemadó-bevallásait átvizsgálva kiderítette, azokban a kérdéses összegek mindig fel voltak tüntetve, így nem talált bűncselekményre utaló jelet.
Győzinek különösen azért jelent sokat ez a mostani felmentés, mert a korábbi felfüggesztett börtönbüntetése egy esetleges elmarasztaló ítélet esetén azonnal hatályba lépett volna.

forrás: Blikk

19 Tovább

tolvaj szarka

blogavatar

innen-onnan loptuk. rendszerintegráltuk.

Utolsó kommentek